Itt vagy most:Csúcstechnológia a hazai felfedező kutatásokért
Csúcstechnológia a hazai felfedező kutatásokért
Újabb dél-koreai–magyar, közös működtetésű laboratóriumban kezdődhet meg a tudományos munka. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében az érzelmek agyi lenyomatát vizsgálják, az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetében (RMKI) pedig a Nap „kimeríthetetlen” energiatermelését másoló eljáráshoz szükséges környezetbarát méréstechnikán dolgoznak. A két új létesítményt Pálinkás József, az MTA és Kim Keon, a Koreai Alapkutatási Tudományos Tanács (angol rövidítése: KRCF) elnöke avatta föl. A KRCF ebben az évben összesen 130 millió forintot biztosít az agykutatásban élenjárónak számító empátiakutatásokra és a Nap hőtermelő folyamatainak elemzését szolgáló mérésekre.
Az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézet a Korean Institute for Science and Technologyval együttműködésben az egyik legfontosabb emberi tulajdonság, az empátia még felfedezésre váró idegrendszeri alapjait vizsgálja. A kutatásban öt magyar és három dél-koreai tudós vesz részt, Acsády László professzor vezetésével. A Thalamus Kutatócsoport tagjai a dél-koreai partnerek által kifejlesztett viselkedési teszt eredményeit használják fel, kiegészítve a magyar kutatók anatómiai és fiziológiai tapasztalataival.

Az energiatermeléshez szükséges ismereteinket gyarapíthatja az a fúziós diagnosztikai kutatási program, amelyben négy magyar és hét dél-koreai kutató dolgozik, Zoletnik Sándor professzor vezetésével az MTA KFKI RMKI-ban. Az intézmény kutatói a magfúziónál alkalmazható mérési eljárások fejlesztését követő évben megtervezik, felépítik és használatba helyezik azt a mérőberendezést, amely a dél-koreai KSTAR termonukleáris kísérleti reaktoron végzett kísérletekhez szükséges.
A civilizációs betegségek – rák, diabétesz és idegrendszeri megbetegedések – kutatása az MTA Enzimológiai Intézetében folyik, az anyagtudományok legígéretesebb ágának tekintett grafénkutatás pedig az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetében.
A két újabb kutatóbázis létrehozásának előzménye, hogy Pálinkás József tavaly kezdeményezte a dél-koreai–magyar intézetközi kapcsolatokat. A megvalósításhoz szükséges költségvetést Dél-Korea parlamentje hagyta jóvá, a pályázatokat az MTA és a KRCF intézetei nyújtották be, a négy legjobbnak ítélt kutatási terv támogatásáról a KRCF döntött. (Szegedi)
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges